Gyermekként álmodtam és azt hittem úgy lesz, Hittem az életben és nem fájt a szívem. Tudtam, hogy én váltom meg majd a világot, Láttam a jövőmet és semmi sem bántott.
Lelkemben mindig ott volt valami dallam, Tudtam, hogy elmondhatok bármit egy dalban, És hogy ha szeretném elszállok innen, Ez a dal majd repít, a szárnyán visz engem.
De miért csak én repüljek, hogyha más is szállhat, De miért ne adjak dalban szárnyat, az egész világnak.
Ez a dal most száll, és lehet, hogy téged megtalál, Így megismerhetsz engem, hogy mi az, amire szívem vár, Én is szállok e dallal, magasan repülök most feléd, Neked adom e dalt és vele együtt a szívem is tiéd.
Csalódtam sokszor már és sok mindent bánok, A mélyből én inkább a magasba vágyom. Hiába mondanád, hogy nem hiszel bennem, Én akkor is tudom majd, hogy mit kell tennem.
Addig amíg szól a dal, az én szívemben, Addig gondolatban szárnyalok a fellegekben.
Mindig várok rád, míg van elég erő a szívemben, Soha nem adom fel, ne is kérd, ezt nem teszem, Mindig harcolok érted, küzdeni fogok, míg bírja szívem Nem adom fel, hiszen mindig küzdeni kell.