Villámokat szór ma ránk az ég fenn Tombol a világ, de bennem szélcsend Van belül, mert átéltem már százszor Hogy maga után fényt hagyott a zápor
Az életem mérleghinta és mindig beleülök Ha sok volt a sötét és előjön a fény Az árnyékom elől is menekülök Keresem az igazamat Csak a zivatar alatt is pompáznak És az igazam, hogy addig nem lesz vége Amíg a fejemben bombáznak Van kinek az anyagiak Számítanak, csak is maga miatt Szorul a kötél, ha rohad a gyökér De kivül a szirmai tavasziak A külső a pénz, de a belső béke Van ki addig hajtja a világot Ameddig, el nem hajtja a vérbe
Villámokat szór ma ránk az ég fenn Tombol a világ, de bennem szélcsend Van belül, mert átéltem már százszor Hogy maga után fényt hagyott a zápor Úgy érzem magamra hagyott a világ Attól félek, hogy túl messze van, aki lát Attól félek, hogy túl messze van, aki vár Attól félek, hogy túl késő lesz, ha kivár
Mikor rám szakad a felhő Túl sok a gyűlölet Körülöttem, mind sűrű erdő De magamban nem türöm meg Amíg, a kamu a fejemre mégis Tudom, hogy bűvölet Délibáb, veszek egy levegőt És azzal űzöm el Talán a bűnöm ez A kétely, ha holnap úgy jön Hogy még az ördög fűzőget Akkor sem engedem túl közel Ha már a vállamon üldögél Akkor sem fújunk egy követ Én maradok eltökélt Velem tovább nem jöhet Velem tovább nem jöhet
Villámokat szór ma ránk az ég fenn Tombol a világ, de bennem szélcsend Van belül, mert átéltem már százszor Hogy maga után fényt hagyott a zápor Úgy érzem magamra hagyott a világ Attól félek, hogy túl messze van, aki lát Attól félek, hogy túl messze van, aki vár Attól félek, hogy túl késő lesz, ha kivár